“Aki voltam, az már nem szeretnék lenni” – Interjú Pajor Tamással

with Nincs hozzászólás

Az egykori Neurotic zenekar volt frontembere a nyolvanas évek végén önpusztító életvitelét feladva Isten felé fordult, és a Hit Gyülekezetében talált rá a megváltásra. Azóta is lelkes hívő, zenész, gondolkodó. Pajor Tamással beszélgettünk zenéről, kábítószerfüggőségről, Istenről és az új generációk technológia okozta problémáiról.

Mikor és hogyan találkozott a zenével? Tanulta intézményi keretek között?

Eltekintve egy-két tiszavirág életű próbálkozástól, nem jártam zeneiskolába. Nem is annyira a zene, inkább a jelenség érdekelt. Akkoriban jelent meg a punk, ami azzal adta el magát, hogy nem kell feltétlenül professzionális zenésznek lenni, sőt direkt rájátszottak arra, hogy csak három akkordot ismernek. Persze ez nem volt teljesen igaz. A lemezek, amelyek ennek jegyében jelentek meg, professzionálisan voltak feljátszva. Csak egy barbarizált hangvételt öltöttek magukra. Mi viszont komolyan vettük, hogy nem kell tudni zenélni. Viszont mivel szembement az akkori gondolkodásmóddal, hamar feltűnővé vált egy bizonyos szubkultúrán belül.

Tehát a mondanivaló volt a lényeg, és nem a zene?

Túlzásnak tartom, hogy mondanivaló, inkább életérzés. Egy artikulálatlan lázadás és mindennek a tagadása, amit az akkori világ jelentett. A mondanivaló alatt én egy racionálisabb tartalmat értek. Ebben kevés racionalitás volt.

[Fotó: Grüll Dávid]
Dalszövegei nagy hatással voltak több, ma is aktív és ismert előadóra. Honnan ered ez a költői véna?

Nagyon szeretem az irodalmat, a művek, amelyek a kezem ügyébe kerültek, hatottak rám, de nem tartozom a művelt szerzők közé. Az is lehet, hogy akadályozna az alkotásban, ha megfelelési kényszertől vezérelve hol erre, hol arra próbálnék hasonlítani, így ez a félműveltség felszabadít. De igyekszem pótolni, amit lehet, és azt gondolom, nem vagyok semmiről lemaradva. Sok mindent mostanában értek meg, hiszen fiatalon az ember az irodalmi műveket, a történelemet és a filozófiát nem fogja fel teljes mértékben, tisztelet a kívételnek. Vannak korán érő típusok, akik hamar felnőtt identitással és élettapasztalattal rendelkeznek, én nem tartozom közéjük.

Egy tavalyi HVG-s interjúban azt mondta, nem a rossz sorsa miatt került a kábítószer bűvkörébe. Mi okozta a bódító szerek felé fordulást?

Az extravagancia, az eufória iránti vágy, a szélsőségek tudatos keresése, annak a világnak a céltudatos tagadása, amiben éltem. Ez egy szürke, hazug és nyomasztó világ volt. Az ember tinédzser korban fogékonyabb a különböző visszásságok, ellentmondások meglátására, és akár nyitott az efajta forradalmi, olykor anarchiát is eszközként felhasználó élet- és gondolkodásmódra.

Tehát egyfajta kíváncsiság, többrevágyás, kiszakadás a szürke hétköznapokból?

Igen, az önmagunkon kívül levés akarása. Ha jobban meggondoljuk — bár a kábítószerek ennek szélsőségesebb formáját valósítják meg — tulajdonképpen amikor a YouTube-on kattintgatunk, vagy TV-t nézünk akkor is kicsit magunkon kívül akarunk lenni. Ezek nyilván nem összevethetők, de mondjuk az alkoholizmus már sokkal közelebb áll hozzá. Nagyon sok olyan függőség, kellék van az ember életében, aminek az a célja, hogy önmagán kívül legyen. Ez egyfelől egy respektálható igény, ami arra mutat rá, hogy az ember nem teljes önmagában, hiszen törekszik valami vagy valaki felé, akivel együtt véli megtapasztalni a teljességet. Másfelől menekülés attól az éntől, akivel szembenézni kényelmetlen, nyomasztó lenne, vagy akár depressziót váltana ki. Ezek a tényezők arra mutatnak rá, hogy az ember hiánylény, szüksége van valakire, aki ösztönzi belülről. Azért mondom “akinek”, mert én ezt a valakit megismertem, és benne, általa találtam meg egyrészt a létezésem az értelmét, másrészt azt, hogy mi volt, ami arra késztetett, hogy meneküljek önmagamtól és a valóság megismerésétől.

[Fotó: Grüll Dávid]
Úgy is mondhatnánk, hogy ez az útkeresés szakasza volt, melynek végpontján ott van Isten és a Hit Gyülekezete?

Igen, lehet, hogy ez egy bevezető szakasza volt ennek. Minden ember életében el van készítve, ahogyan megtalálhatja Istent. Az ember sorsa csupa egyéni, különleges elemből épül fel, és, hogy mi kell ahhoz, hogy egy ember Istenhez kerüljön, azt nem lehet előre tudni. Ami az egyik embert Istenhez vezeti, nem biztos, hogy egy másik embert is. Abból, hogy én ezzel a szélsőséges, mindennel szembefordulni kívánó attitűddel végsősoron Istenhez jutottam, nem következik ez az életpálya, sőt, ez inkább kivétel. Isten a szívek vizsgálója, nem csak magát a cselekedetet látja, hanem azokat a belső mozgatórugókat is, amelyek azt megszülik.

Az Ön esetében a drogtól és szenvedélyektől való szabadulásban nagy szerepe volt a hitnek. A Hit Gyülekezetéhez való csatlakozás előtt is hivőnek tartotta magát?

Zsidóként láttam meg a napvilágot. Egy neológ zsidó családba születtem, ami nem azt jelenti, hogy az ember zsinagógába jár rendszeresen, de időnként igen. Mint amikor egy vallását nem szigorúan tartó katolikus elmegy húsvétkor, karácsonykor, születéskor, temetéskor és házasságkötéskor templomba.

Miért pont a Hit Gyülekezetét választotta?

Akkoriban sokféle könyvet olvasgattam. A legelső a Biblia volt, látens módon az gyakorolta rám a legnagyobb hatás, amitől nem tudtam függetleníteni magam. Az ehhez kapcsolódó szépirodalom is nagyon megragadott.

Közvetlen előzménye az volt, hogy néhány barátom megtért a Hit Gyülekezetében, és egy alkalommal én is elmentem istentiszteletre. Akkor még nem tértem meg, mert megijesztett az, amit ott láttam. Elsősorban azért, mert éreztem, hogy itt valami olyan erő van, ami engem bekebelez. Ezt szerettem volna elkerülni, és folytatni azt, amit addig csináltam. De nem tudtam. Két hétig próbáltam menekülni Istentől, akkor már a drogok és az alkohol sem úgy hatottak rám, mint korábban. Nem tudtam beállni tőlük, hanem egyszerűen csak elájultam, amikor átléptem egy bizonyos szintet.

[Fotó: Grüll Dávid]
Rögtön leszokott a kábírószerről, amint megtért?

Ez nem egy tudatos, általam vezérelt folyamat volt. Egyszerűen berobbant Isten jelenléte, és én nem mérlegeltem, hogy mennyit lehet megtartani a régiből, mennyire lehet vegyíteni azt az újjal. Azt éreztem, hogy ez az, aminek történnie kell. Ebből éreztem kinőni azt a profétikus életteret, ami engem mindig motivált. Inkább egy ilyen típusú ember vagyok, nem vagyok a szó hagyományos értelmében vett értelmiségi vagy művész, sőt hagyományos értelemben lelkész sem. Ott még nem tartok, hogy azt mondjam mint Isten, hogy vagyok, aki vagyok, maximum, hogy leszek aki vagyok, de aki voltam, az már nem szeretnék lenni. Az szeretnék lenni, aminek Isten szán engem, és talán az a küldetésem, hogy csatornája legyek annak, amit ő szeretne mondani.

Talán azért adott nekem ilyen talentumokat az Úr, hogy ezekkel gazdálkodva a személyemen keresztül ne az a kép legyen az emberek fejében Jézus Krisztusról, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenéről, ami a történelmi vallásokban kialakult róla, hanem egy minden képzeletet felülmúlóan innovatív, kreatív, fantasztikus, csodálatos személyiség, aki méltó az imádatunkra. Ha Isten azt várná el, hogy imádjuk, de a teremtett világban szinte minden imádnivalóbb lenne nála, akkor nem igazságos dolgot várna el. A mai mediatizált és PR kommunikáció által vezérelt korban a gazdasági érdekeltségek azt üzenik, hogy itt kell a Mennyországot megtapasztalnod, — Arany Jánost idézve — itt van minden, mi szem-szájnak ingere. De valójában nem ez, ami a hódolatunkra és az imádatunkra méltó. Mi egy privilegizált státuszban vagyunk, itt ülünk egy nyugati országban, kellemesen beszélgetünk, filozofálunk az életről, miközben az emberek túlnyomó többsége nyomorog, éhezik, fázik, háborútól vagy diktatúrától szenved. Ezzel szemben az Isten jelenlétében valódi boldogság van. Amikor ez megérinti az embert, azt látja, hogy van egy másik dimenziója az életnek. Ez imádatra és hódolatra készteti az embert, és ez messze felülmúlja a kábítószerek nyújtotta eufóriát.

Említette, hogy a modern kor új kihívások elé állítja az egyházakat. Ez az oka az olyan új felekezetek létrejöttének mint a Hit Gyülekezete?

Ezt az igényt a legmélyebb emberi szükség szüli, sőt, maga Isten irányítja. Ha azok, akik az Úrat kell, hogy képviseljék, nem képesek rá, az emberi szív akkor is utat talál Isten felé.

Könnyű belátni, hogy az emberi élet véges, és utána jön a halál. Önmagában az is fájdalmas, ha belegondolnunk abba, hogy egyszer nem leszünk. Lehet sztoicizmussal, buddhista szenvedélymentességgel, materializmussal vagy nihillizmussal bagatellizálni az elmúlás tényét, de ezek félrevisznek. A halál kegyetlen úr, és ott leselkedik mindenkire, akármit is gondol az ember róla. Ezek az életfilozófiák valamilyen kezelési útmutatót akarnak erre adni, de nem tudnak. Erre a problémára nincs kezelési útmutató, csak az, ha elhisszük, hogy van egy személy, aki feltámadott a halálból, legyőzte azt, és azt ígérte, hogy ha hiszünk benne, akkor mi is le fogjuk győzni. Máshogy orvosolni nem tudjuk, sem meditációval, sem vallásos jócselekedetekkel, ezt csak Isten kegyelméből, hit által tudjuk kikerülni. Ez adja a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás primátusát és exkluzivitását, amely nem egy divatos státusz, hiszen nem azt mondjuk, hogy a hegyre sok út vezet fel. Jézus azt mondta, hogy “én vagyok az út, az igazság és az élet, és senki sem mehet az Atyához, csakis én általam”.

Egy 2013-as origós interjúban énekesnek, prédikátornak, üzletembernek titulálták. Ma mivel foglalkozik?

Jó lenne, ha üzletember lennék. Annyi igaz ebből, hogy folyamatosan próbálom a kreativitásomat különböző startup projektekben hasznosítani. Azt gondolom, hogy ez összeférhető minden más tevékenységgel, amit csinálok.

Járok vidékre prédikálni és zenélni. 2015-ben megjelent az Amen zenekarom új albuma, 17 év után először, amellyel megnyertük a Fonogram-díjat. Közben voltak más albumaim is. Időnként a Hetek országos heti lapnak adok címlapfelirat-ötleteket. Igyekszem nem kizárólag a Gyülekezet berkein belül tevékenykedni, hiszen Jézus nem azt kérte az Atyától, hogy kiragadjon a világból, hanem hogy benne élhessünk.

Változott-e a zenei ízlése a megtérése óta?

Inkább szélesedett. A legkülönbözőbb zenei stílusok és irányzatok irányába kísérletezem, és az általam kifejlesztett költészeti formát igyekszem társítani az egymástól nagyon távol eső stilisztikai területekkel. Most legutóbb az Összközmű című albummal az általános slágersztenderdek legszebb hagyományait igyekeztem feléleszteni. Szarkasztikusan és posztmodern módon próbáltam létrehozni érdekes, új, de a régi slágerek dallamvilágát idéző, könnyen énekelhető dalokat, bonyolult és nyelvi leleményekkel teletűzdelt szövegekkel. Az Amen lemezen visszafordulunk a zenekar a 90-es évek elei hagyományaihoz, a rock, a funky, a oldschool disco és a rap elemeit ötvöző eklektikus, érdekes, de korszerű zenéhez.

[Fotó: Grüll Dávid]
Nem tart attól, hogy a nyelvi csavarok miatt sokan nehezen értik a számok mondanivalóját?

Nem tudok mást csinálni. Illetve tudok, de az nem lenne önazonos. Vannak olyan dalaim, amelyek nem kifejezetten a nyelvi játékra fókuszálnak, de ott az igényesség máshol mutatkozik meg. A magas színvonal sosem volt népszerű. Létezett egy-két különleges személyiség, — főleg a 20. században — aki megélte, hogy populáris szupersztár lett amellett, hogy magas művészetet hozott létre, de ez ritka kombináció.

Sok helyen hangoztatta véleményét a mai fiatalokról. Ön szerint mi a legnagyobb probléma az új generációkkal?

Minden generációban vannak értékorientált emberek és vannak széles tömegek, amelyeket nem érintenek meg az igazi értékek. Salamon szerint ne mondjuk azt, hogy a régi idők jobbak voltak annál, mint ami most van, mert ezek nem bölcs elméből való gondolatok. Tehát nem gondolom, hogy rosszabb emberek lennének a mai fiatalok, de az biztos, hogy az emberiség erkölcsi és szellemi mélyrepülésben van. Dániel próféta híres látomása a világot négy fő központi korszakra osztotta fel, ez egy állóképben jelent meg, melynek feje aranyból, karjai ezüstből, hasa rézből, lábai pedig agyagból és cserépből voltak. A Biblia-magyarázók a mai kort ebben a négyes osztatban az utolsóval azonosítják. De ez nem okvetlenül jelenti az egyének devalválódását. Az emberben lévő metafizikai rossz, ami az ember születésével együtt adódik, kényszerítő erejű bizonyos korlátok között. Ma sokkal több technológiai eszköz van az ember számára, hogy a benne lévő rosszat kibontakoztassa, ezért ez hevenyebb módon eszkalálódhat, mint korábban. De azért bízom benne, hogy nagyon sok mélyérzésű, mélyszívű, mélygondolkodású, értékes fiatal ember van.

Tehát a generációs problémák a fő oka a technológiai fejlődés?

Bevallom őszintén, hogy én magam is erősen küzdöm az iPhone-függőséggel. Nekem a kommunikáció a profilomhoz, életirányomhoz tartozik, viszont a számítógép kezelést sohasem tanultam meg, mert antiműszakista vagyok, ezért nincs is saját számítógépem. Egyedül az iPhone-om van, amin mindent meg tudok oldani. Ezen írok, vezetem a naptáramat, SMS-ezek, Skype-olok, de még a hagyományos papíralapú olvasástól is elidegenített. Nem démonizálom a technikai fejlődést. Ez egy eszköz, ami létrehoz egy olyan tünetegyüttest, ami erőteljesen befolyásolja az embert, ami ellen küzdenie kell, hogy ne váljon ezektől függővé. Nagy kihívás, hogy tudjunk ezekkel a készülékekkel úgy együtt élni, hogy ne ők uralkodjanak rajtunk, hanem mi rajtuk. Ez egy nagyon fontos kitűzendő cél.

Hozzászólás

Kövess Karvaly Bence:

Multimédiás tartalomkészítő vagyok: írok, fotózom, videózom. Kísérletezem, fejlődöm.

Latest posts from